Annak a szervezetnek, amely a .mobi domain létrehozásáért
felelős, nemrég tett lépése jelentős fejlődésként értékelhető, célja, hogy az
Internetet elérhetőbbé tegye a mobilosok részére. Egyes elemzők szerint azonban
ez inkább visszalépés, mintsem forradalmi újítás.
Phillip Redman, a
Gartner Group Research
alelnökének a magyarázatából az derül ki, hogy nem egy új kiterjesztés lehet
a megoldás, hanem több alkalmazás és lehetőség kifejlesztése a mobil eszközökre.
Hozzátette, hogy egy szolgáltató számára nem egy felsőszintű domain lehet a
válasz a mindennapi problémákra.
Gyenge vonzerő Az olyan vállalatok, mint az
Ericson,
a
Microsoft, a
Nokia,
a
Samsung, a
Telefonica,
a
T-Mobile és a
Vodafone
abban hisznek, hogy az új domain segítségével több mobilost lehet majd vonzani
az olyan honlapokra, amelyek biztosan, gyorsan, hatékonyan és eredményesen működnek
a mobiltelefonjaikon.
Paul Twomey, az
ICANN vezérigazgatója szerint
(ez a szervezet fogadta el a .mobi domainnevet Luxemburgban) ez nem egy technológiai
szabvány.
Elmondta továbbá, hogy a fő hajtóerő az lesz, amilyen honlapokat és tartalmat
kínálni fognak mind a mostani, mind a jövőbeni telefonok számára könnyen kezelhető
formában.
Szervezetek és anyagi támogatások Az új domainnevet egy mLTD Top
Level Domain Ltd. nevű vállalat kezeli majd, amelynek székhelye az írországi
Dublinban található. Erre a célra 20-25 embere, valamint évi 10 millió dollárja
áll rendelkezésre.
A jövő év első felében várható domainnév odaítélés előtt az mLTD stílusútmutatásokat,
szabályokat, programozási kódok mintáit adja majd ki a potenciális vásárlók
számára. Egyesek szerint az új domain végződés a mobilosok elismerésének fontos
formája.
Megbecsülést szerezni A mobilokra optimalizált technológia a vásárlók
igényei alapján egyre nagyobb megbecsülést szerez magának.
Ez valóban érdekes fejlődés a mobil technológia jövőjét illetően, de túl korai
megjósolni a hatását, mivel a felhasználóktól függ, hogy elfogadják-e.
A támogatók érvelése a domain mellett stabil alapokon áll. Szerintük a vásárlók
azt feltételezik majd, hogy minden, ami a nevében tartalmazza a .mobi szót,
tökéletesen működik majd a telefonjaikon, amely nem feltétlenül igaz, mivel
azok különböző böngészőket, különböző formulákat, és különböző interfészeket
tartalmaznak.
Ez a vezeték nélküli mobil hálózatok legnagyobb problémája. Ez nem a domainnévtől
függ, hanem hogy a készülék, a hálózat és az alkalmazás megfelelően működjön
együtt.
A e-kereskedelemre kifejtett hatás A technológia e-kereskedelemre
kifejtett hatását tekintve az iparág szereplői az új domain nélkül is meglehetősen
jól teljesítettek.
Amennyiben a játék és csengőhangok eladásáról van szó, akkor eddig is dollármilliárdokat
forgalmaztak, és nem látszik, hogy ez hogyan járulhatna hozzá az e-kereskedelemhez.
Annak pedig semmi köze a domainnévhez, ha a mobilunkon akarunk házat, vagy autót
vásárolni. Inkább függ a mobilosok igényeitől.
Valószínűleg tehát nem lesz nagy hatása, és azt sem fogjuk látni az elkövetkező
pár évben.