Minden amit Jack Ma-ról hallani lehet valószínűtlennek tűnik.
Manapság azonban valószínűleg ő Kína legügyesebb technológiai vállalkozója.
A
Yahoo-val augusztus elején kötött üzlete
a vállalatát, az
Alibaba.com-ot a legnagyobb
internetes vállalkozásává tette Kínában, ahol az internethasználat hatalmas
léptékben fejlődik.
Amíg a
Microsoft, a
Google
és az
eBay terjeszkedni próbál Kínában, addig
a Yahoo az eddigi legnagyobb beruházást eszközölte ezen a területen, amikor
1,7 milliárd dollárt fektetett az Alibaba.com-ba és alapítójába.
Nem egy technológiai beállítottságú ember Jack Ma mindössze 40
éves, aki angoltanárként kezdte pályafutását. Mostanára azonban az Intenet nagyapjának
szólítják Kínában, annak ellenére, hogy állítása szerint nem tud sokkal többet
a számítógépektől, minthogy hogyan kell levelezni.
Mind az irigyei, mind a becsmérlői egyetértenek abban, hogy okos üzletember,
hozzáértő marketinges, aki vonzza a külföldi tőkét.
Azt azonban kevesen várták, hogy olyan üzletet valósít meg, amely a vállalkozása
értékét 4 milliárd dollárra emeli fel. A Yahoo augusztus 11-én bejelentette,
hogy 1 milliárd dollárt fektet abba a magáncégbe, amely az alibaba.com-ot (egy
B2B aukciós honlapot, amely kínai árukat kínál világpiacra) valamint a
Taobao.com-ot
(egy aukciós oldalt, ami Kínában az eBay erős riválisa) üzemelteti.
Az Alibaba 40 százalékos részesedéséért a Yahoo abba is beleegyezett, hogy a
700 millió dollárt érő
Yahoo China ellenőrzését
átadja, nagyban bízva Ma-ban és menedzsmentjében.
Bankárok állítása szerint nagyszerű húzás volt Ma részéről, hogy az eBay-t kijátszotta
a Yahoo ellen, ugyanis a Yahoo üzletben résztvevő bankárok szerint mindkettő
érdeklődött az Alibaba.com felől az elmúlt hónapokban.
Az évek során ez a szikár, pimasz mosolyú, ugyanakkor bölcs ember újra meg újra
meglepte a kételkedőket. Előszeretettel használ szójátékokat, ravasz marketinget
és éles beszédet. Tétovázás nélkül kijelenti, hogy a vállalata el fogja söpörni
az olyan versenytársait, mint pl. az eBay. A kritikusai erre úgy vágtak vissza,
hogy kijelentették, a 46 millió dollár bevételű Alibaba.com inkább marketing
trükk, mintsem tényleges értékű vállalat.
Mindenesetre Ma az egyik legnagyobb hatalommal rendelkező vezérigazgató Kínában.
Ennek eléréséhez azonban nem volt szüksége részvénykibocsátásra.
Ellenben meggyőzte a
Goldman Sachs japán befektetési
bankot, valamint a Yahoo-t hogy támogassa az 1999-ben a lakásán alapított vállalatát,
segítve ezáltal, hogy változatos netes konglomerátummá váljon, amely keresési,
e-mail funkciókat, és elektronikus fizetési szolgáltatást kínál aukciókkal együtt.
Megértést keresve A Shanghai-tól két órányira délre fekvő Hangzhou-i
Alibaba.com központban Ma nemrég arról beszélt, hogyan győzte le a nyugatiakat
és a Yahoo-t.
Elmondása szerint sok ember nem érti meg az Alibaba.com-ot. A B2B működés vonatkozásában
hozzátette: Az USA-ban azért ment csődbe több vállalat is, mert a nagy vállalatokra
koncentráltak. Az Alibaba a kis és középvállalkozásokra összpontosít. Segítenek
nekik pénzt csinálni.
Jack Ma Hangzhou-ban nőtt fel, az angolt a Voice of America című rádióadás hallgatása
közben tanulta meg. Fél hatkor kelt, hogy a látványos West Lake-nél idegenvezetés
közben gyakorolja a nyelvet.
A Hanzhou Teacher’s Institute felvételi vizsgáját csak harmadik próbálkozásra
sikerült letennie. Az iskolában kitűnt angoltudásával, 1988-ban végzett, és
további öt évet tanított az intézményben.
Azonban tanítás közben is vállalkozói ambíciói voltak. Alapított egy fordítóirodát,
valamint egy évig árult orvosságot háziorvosoknak és nagy kórházaknak.
Inspiráció: sör és Kína Rövid "fogvatartása" után Seattle-be
repült, ahol elmesélte a barátainak megpróbáltatásait, és megkérte őket, mutassák
meg neki azt az Internetnek nevezett dolgot. A Yahoo keresőbe a sör és Kína
szavakat beírva nem talált semmit. Ekkor jutott eszébe az az ötlet, hogy honlapokat
készítsen kínai vállalatok számára. Legelőször saját fordítóirodájának a honlapját
készítette el.
Miután hazatért felhagyott a tanítással, felvett 2.000 dollár hitelt, és elindította
a China Pages nevű vállalkozását, amely az első internetes vállalkozás volt
az országban. Államokbeli barátainak segítségével honlapokat tervezett kínai
vállalkozások számára. Később közös vállalkozást alapított egy állami telekommunikációs
céggel, de az üzlet nem ment jól. Megfogadta, hogy soha többé nem fog közös
vállalkozásba senkivel.
Ezután rövid ideig a Közlekedési és Beruházási Minisztériumnak dolgozott egy
internetes vállalkozásnál. Ekkor lépett először érintkezésbe a Yahoo-val, amikor
annak egyik alapítóját, Jerry Yang-ot elvitte a Nagy Falhoz, ahol össze is barátkoztak.
Egy évvel később visszatért Hangzhou-ba. Eddigre továbbfejlesztette a beszédkészségét,
és hű internetrajongó követőket szerzett. Előre látta sorsát. Állítása szerint
egy az otthonában tartott összejövetelen 1999-ben megalapította az Alibaba.com-ot.
Ma azzal viccelődik, hogy azon a napon úgy beszélt, mint egy őrült. Azt mondta,
tegye mindenki a pénzt az asztalra. 60.000 dollár gyűlt össze, ez volt az indulótőke.
Hat hónappal később a Goldman Sachs és kockázati tőketársaságok egy csoportja
5 millió dollárt fektetett a cégbe. Nem sokkal később a
Softbank
alapítója, Masayoshi Son állt az ajtóban.
Ma szerint „szerelem” volt első látásra. A Softbank, amely kezdetben 20 millió
dollárt fektetett be, később az Alibaba.com legnagyobb támogatójává vált. Habár
az Alibaba első évei nehezek voltak – tulajdonképpen nem volt bevétele – és
gyakran ingyen szolgáltatásokat nyújtott, továbbra is talált befektetőket.
2001-ben, valamint 2003-ban, a SARS járvány idején is nehezen ment a cégnek,
amikoris az alkalmazottak elkülönítve dolgoztak otthonaikban. Ám 2003-ban, kb.
egy időben azzal, hogy az eBay felvásárolta az Eachnet.com-ot, Kína legnagyobb
online aukciósházát, Ma és a Softbank megtalálta a módját, hogyan keltsék fel
az érdeklődést az Alibaba iránt. Létrehozták a Taobao.com-ot az eBay kínai versenytársaként.
Az ingyenebéd ára A két aukciósház azóta is keményen küzd egymással:
mára Taobao megszerezte az eBay ügyfeleinek egy részét a fizetős szolgáltatásával.
Az Alibaba.com reményei szerint képesek lesznek majd annyi ügyfelet megnyerni,
hogy ingyenessé tegyék a szolgáltatást.
Néhány versenytárs és kritikus megkérdőjelezi, hogy az Alibaba termel-e egyáltalán
profitot, azonban Joseph Tsai pénzügyi igazgató szerint a vállalat igenis jövedelmező.
Az Alibaba múlt évben 25 millió dolláros pénzmozgást generált, és ebben az évben
ettől sokkal nagyobbra számítanak.
Azt azonban még Ma is beismerte, hogy az Alibaba számára nagyobb forgalom és
nagyobb partner szükséges. Elmondása szerint meglátta, mire lehet jó egy kereső
egy aukciós üzletben. Májusban találkozott Yang-gal Kaliforniában és megegyeztek
egy bizonyos fajta együttműködésről. Ma szerint egy vezérigazgató számára nagy
kihívás nemet mondani a lehetőségekre, de a Yahoo-nak nem lehet nemet mondani.
Elemzők szerint kétséges, hogy az Alibaba képes-e egyszerre ennyi terülten működni,
de Ma-nak erre is megvan a válasza. Szerinte meg van benne a szükséges koncentrálóképesség
és előrelátás.
Idén a Google és Yahoo között egyre erősödött a verseny, és az eBay igérete
szerint százmilliókat fog befektetni Kínában. Jack Ma meglátta az üzleti lehetőséget,
hogy megfordítsa a játékot.
„Köszönöm eBay - viccelődött. Ti tettétek mindezt lehetővé.”