Az
Intel,
aki mindig nagyban gondolkodott, most a városok szélessávú wireless hálózatának
kiépítéséhez a világszerte legnagyobb IT szolgáltatókat állítja maga mellé.
A
Digital
Communities kezdeményezéséhez (amely a kormányokat, valamint a szélessávú
hálózatot nélkülöző népességet célozza meg), 13 közösség csatlakozott, köztük
a Cleveland, Philadelphia, Taiwan, Taipei.
A helyhatóságok számára pályázati lehetőségek állnak rendelkezésre az olyan
mobil munkások, mint pl. óraleolvasók vagy házmesterek hatékonyságának növelésétől,
a helyi iskolák kommunikációjának javításáig. Az új szolgáltatás eladásával
talán még profitra is szert tehetnek.
A városoknak Wi-Fi-re van szükségük A Digital Communities teszteket
végzett Amerika, Európa, Ázsia nagy és kisvárosaiban olyan IT szolgáltatók közreműködésével,
mint a
Cisco, a
Dell,
az
IBM vagy az
SAP.
Ez év tavaszán Philadelphia bejelentette tervét, miszerint saját Wi-Fi szolgáltatást
alakít ki egy megközelítőleg 350 négyzetkilométeres területen. Ezen a héten
San Francisco is bejelentette hasonló elképzelését, miszerint ingyenes, vagy
alacsony költségű wireless szélessávú szolgáltatást épít ki a város mintegy
130 négyzetkilométeres területén.
A
Yankee Group elemzője,
John Jackson kijelentette, hogy a helyhatóságok körében nagy érdeklődés mutatkozik
a tömegek szélessávú wireless hálózattal való ellátása terén. Továbbá azt javasolta
az IT szolgáltatók, így pl. az Intel számára, hogy vessék meg a lábukat ezeken
a területeken.
Hozzátette azonban, hogy ha ezen kezdeményezések hibás üzleti terven alapulnak,
akkor az az egyes piacok elidegenítésével járhat. Megjegyezte, hogy újabb kihívást
jelent a Wi-Fi szolgáltatók és a helyhatóságok közti konfliktusok kezelése.