 Ha úgy érezzük, hogy szeretnénk cégünk nevét online úton is
megerősíteni, ideje elindítani honlapunkat. Mielőtt azonban belefognánk, ajánlatos
elkerülnünk néhány tipikus hibát. Ezeket az általánosnak mondható félreértéseket
és hibákat gyűjtöttük most itt egybe.
Ne higgyük azt, hogy mi volnánk az egyedüliek, akik valamilyen
késztetést éreznek vállalkozásuk honlapjának elkészítésére. Nem fontos, hogy
egyből a termékünk vagy szolgáltatásunk Interneten keresztüli közvetlen eladásához
használjuk, egyszerűen a vállalkozásunk professzionális image-ét is javítani
tudjuk vele. Egy újonnan induló vállalkozásnak is segíthet a bevezetésben. (Ezzel
ellentétben, egy honlap, ami nem tud rokonszenvet kelteni és funkcióiban szegényesnek
mondható, káros a vállalkozásunkra nézve.) Mielőtt elkezdenénk vállalkozásunk
online komponensét kifejleszteni, gondoljuk át a következő tévedési lehetőségeket.
1. Elég elindítani, a látogatók majd jönnek.
Honlapunk marketingje talán nem is olyan egyszerű, mint amilyennek elsőnek látszik.
Mind nemzeti, mind pedig nemzetközi szinten szükségünk van különböző módszerekre
a látogatottság növelése érdekében. Talán az egyik legkézenfekvőbb mód erre
a keresőkben való hirdetés (pl. Google), bár ez természetesen kiadásokkal jár.
Fizetett hirdetési hely nélkül sokszor sajnos hónapokba, vagy akár évekbe is
telhet, amíg el tudjuk érni azt, hogy a keresők az első tíz hely valamelyikén
dobják ki vállalkozásunk URL-ét. Természetesen létezik még sok más módszer is
- ingyenes és fizetős egyaránt.
2. Minél több dolgot kínálunk, annál többet tudunk eladni.
Mindenkinek mindenben a rendelkezésére állni ritkán lehetséges - egy kisvállalkozásnak
pedig lehetetlen. Ez az online eladásoknál is érvényes. Kínálatunk összetétele
termékünk illetve szolgáltatásunk minőségéről sugall a potenciális vevő szemében.
Ne feledjük el, hogy napjaink piacán specializált termékekre és szolgáltatásokra
van a legnagyobb kereslet. Határozzuk meg vállalkozásunk speciális képességeit,
és különböztessük meg magunkat ezáltal versenytársainktól.
3. A eladások legjobb ösztönzője, ha lemásoljuk versenytársunkat.
Megpróbálhatjuk lemásolni versenytársunknak mind marketing stratégiáját, mind
értékesítésének pozícionálását illetve akár a design elemeit is. Csak éppen
ezt akár hízelgésnek is vehetik vásárlóink. Mindez azt fogja eredményezni, hogy
felhívjuk a fogyasztók figyelmét versenytársunkra, azt sugallva ezzel, hogy
a versenytárs a jobb, a követendő példa. Természetesen bizonyos dolgokat tanulhatunk
versenytársunktól is, de alapvetően a saját magunk vállalkozási gyakorlatát
kell kialakítanunk és megerősítenünk!
4. A honlapunknak mindent el kell mondania vállalkozásunkról,
különben elveszítjük látogatóinkat. A felmérések szerint körülbelül
3-5 másodperc áll a rendelkezésünkre, hogy honlapunk látogatóját hosszabb idejű
maradásra bírjuk, ezért ne fárasszuk vizuálisan fárasztó szövegméretekkel. Igyekezzünk
megragadni figyelmüket tömör, világos és impozáns szöveggel!
5. Mihelyst feltöltöttük honlapunkat, ugrásszerűen megnő
az értékesítésünk. Igaz ugyan, hogy exponenciálisan jobban tudjuk majd
vonzani potenciális fogyasztóinkat (legalább is növekszik az esélye), de a versenytársaink
is. Még kérdéses marad, hogy hogyan tudjuk a versenytársakat kizárni, hogyan
vesszük rá a fogyasztóinkat, hogy a mi honlapunkat látogassák és tőlünk vásároljanak?
6. Egy honlapot mindenféle animációval és hangeffektussal
kell ellátni. Az Interneten a funkcionalitás már régen győzött. A különböző
high-tech dolgok nagyon mutatósak, de lassú a letöltésük. Legmegfelelőbb, ha
megtaláljuk az arany középutat a funkció és a forma közt.
7. Egy honlapot nagyon könnyű összedobni - csak egy kézikönyvre
van szükségünk. Ez természetesen igaz lehet, de nagy mértékben függ
attól, hogy milyen típusú honlapot szeretnénk, illetve milyen gyakorlatunk van
ezen a téren és milyen képességekkel rendelkezünk. Elképzelhető például, hogy
szükségünk lesz bevásárló kocsi funkcióra vagy adatbázis-kezelésre. Egy összetett
honlap felépítése igen sok ismeretet és készséget igényel tőlünk - például HTML
szerkesztést vagy művészi érzéket (a grafikához). Segítségül vehetünk egy jó
weblapszerkesztő programot.
8. Már mindenki másnak már van honlapja, nekünk is kell
egy. Döntő fontosságú, hogy meghatározzuk konkrét célunkat, amit el
akarunk érni vállalkozásunk honlapjával. Vajon értékesíteni szeretnénk termékünket,
vagy csak az ismertségünk növelése a cél? Növelni szeretnénk a lokális értékesítésünk
volumenét, vagy hírverésre kellene? A kritikák ellenére szerintünk egy online
brosúra kellő indok egy vállalkozás honlapjának elindításához, de természetesen
az Interneten keresztüli közvetlen értékesítés teljesen más célt szolgál.
Kiindulásnak a legjobb az, ha már az elején tisztázzuk az elérendő
célunkat és ehhez igazítjuk stratégiánkat is. Sok sikert!
|