Ahhoz, hogy a DNS rendszer szembe tudjon nézni a különböző támadásokkal és a jövőbeli várható növekedéssel, mind technikai, mind pedig politikai téren szükséges megújulnia – állítják a téma kutatói. A DNS rendszer egy szétosztott hálózat, mely összesen 13 operátor szerveren fut Európában, Észak-Amerikában és Japánban. Ezek a szerverek a világ összes domain névéről tárolnak feljegyzéseket, biztosítva ezzel, hogy az internetes látogatók a megfelelő szerverhez kapcsolódjanak. E nélkül az Internet nem tudna működni.
A számítástechnikával foglalkozó kutatók állítása szerint a DNS rendszer további sikeres működése nem biztosított, és számos kihívás jelentkezik még a közeljövőben. Tavaly júniusban érte legutóbb a legkomolyabb támadás a rendszert, amikor is mintegy hadseregnyi „zombi” módjára viselkedő PC elérte, hogy több keresőmotor (Yahoo!, Google, stb.) bénuljon meg mintegy két órára. Jóllehet a támadást gyorsan helyrehozták, rámutatott a DNS rendszer sebezhetőségére.
Az úgynevezett pharming támadások is veszélyesek a rendszerre. A pharming módszerrel valamilyen rosszindulatú szoftver vagy kémszoftver segítségével az eredeti lapról egy másik, hamisított (az eredetivel szinte teljesen megegyező klón) weblapra térítik el a gyanútlan felhasználót, majd így gyűjtik össze a felhasználóneveket és jelszavakat. Léteznek ugyan olyan szoftverek, amelyek ki tudják védeni az ilyen támadásokat, de az ilyen irányú biztonsági fejlesztések nem elég gyorsak. Konkrét fenyegetettség hiánya esetén is fel kell készülni egy esetleges és váratlan eseményre. Az Interneten nem lehet pontosan előre megjósolnia a támadások irányát és természetét, így folyamatos kockázattal kell számolni.
Mindezen technikai kihívások mellet, kormányzati és adminisztrációs nyomással is szembe kell néznie a rendszernek. A mandátuma lejárta után az ICANN szervezetének komoly kihívókra kell számítania. Egyesek szerint a DNS operátori rendszerének a piaci mechanizmusokat kellene követnie növelve a szerverek számát, megerősítve ezzel a rendszert. Ugyanakkor az ilyen kereskedelmi jelleg a kialakult standardok és gyakorlat ellen hathat, ami egyébiránt biztosítja a különböző hálózatok közötti együttműködést.
Egyes csoportok az ICANN ellenőrzését egy nemzetközi politikai szervezetre bíznák, amit a szakemberek erősen elleneznek, mondván, hogy ez lelassítaná a rendszer gyors döntési folyamatait, ami alapvetően szükséges a működéséhez. Erre a nemzetközi szervezetek tipikusan képtelenek.