A válasz mögött az a gondolat húzódik meg, hogy a vállalkozást
inkább irányítják a körülmények, mintsem a vállalkozó maga. Ez gyakran vezet
"tűzoltó munkához", aminek eredményeként már nem mindig lehet a problémákat
megfelelően megoldani. Nem beszélve arról, hogy mire lekezdjük az egyik "tüzet"
oltani, máris ott a következő, és így tovább.
Természetesen vállalkozóként mindig részt kell venni a napi munkában, de nem
szabad elfelejteni, hogy az idő olyan erőforrás ami véges az ember számára,
így gazdálkodni kell vele. A sok egyéb felelősség mellett, az időbeosztást is
tudni kell kezelni, felismerve a prioritásokat és azok súlyát. Ha vállalkozóként
tervezési rendszerben gondolkodunk, akkor nem csak eszközöket tudunk kialakítani
céljaink eléréséhez, hanem struktúrát is kialakítunk, amivel kezelni lehet az
idő problémáját is. e nélkül nem nehéz belátni, hogy soha nem fogunk a munkáink
végére érni.
Főleg a kezdő vállalkozásoknál lételem annak belátása, hogy a kidolgozott stratégiát
fel lehet használni a gyakorlatban, és nem szabad kifogásként kezelni használhatatlanságát.
Ellentmondásba keveredhet az a vállalkozó, aki arra hivatkozva, hogy mivel kezdőként
nem tudja befolyásolni környezetét, csak sodródik az eseményekkel, ezért nincs
szüksége stratégiai tervezésre. Ha engedjük, hogy a tehetetlenség érzése uralkodjon
el rajtunk mint vállalkozón, akkor a sikerünk eleve elérhetetlenné válik, és
a csőd borítékolható. A tervezés ezért segíthet feltérképezni azokat a területeket,
amelyek irányíthatóak, és segít a felkészülésben az előre látható veszélyeket
illetően. Az esetleges veszélyeket minimalizálni kell tudni, esetleg a magunk
hasznára fordítani. A stratégiai tervezéssel könnyebben figyelemmel tudjuk kísérni
a vállalkozásunkkal kapcsolatos eseményeket, és már előre felkészülhetünk a
reakciónkkal.
Gyakori kifogás az üzleti titkok kiszivárgásától való félelem is. Sok vállalkozó
fél papírra vetni terveit, mert az könnyen a versenytársak kezére juthat. Ha
jobban meggondoljuk, a versenytársaktól anélkül is lehet tanulni, hogy azok
dokumentumait megszereznénk. Egy induló vállalkozás is felméri a versenytársait,
mielőtt megkezdené működését, így sok sikertényezőre rá lehet jönni különösebb
erőfeszítés nélkül is. természetesen ez nem jelenti azt, hogy a stratégiánkat
mondjuk a vállalkozásunk honlapján közzé kellene tenni, de mindenképpen érdemes
papírra vetnünk, hogy könnyebben ellenőrizni tudjuk azt, hogy hol is tart jelenleg
vállalkozásunk.
Sokkal egyszerűbb úgy irányítani a vállalkozásunkat, hogy a terveinkkel csak
a fejünkben számolunk el, mintsem azzal a listával, amit még az induláskor állítottunk
össze. Ez érthető ugyan, de nem elfogadható az üzleti siker szempontjából. Ha
már saját magunkat sem tudjuk elszámoltatni, akkor hogyan fogjuk ezt megtenni
az alkalmazottainkkal? Így egy újabb kifogáshoz jutottunk, ami nagy veszélyt
jelent a vállalkozás sikerére nézve.
Érdemes megfontolni a fent említett gyakori kifogásokat, és esetleg változtatni,
ha szükséges. Vállalkozóként nagyobb kockázatnak teszi ki magát az ember, és
ezeket a kockázatokat kezelni kell tudni, lehetőség szerint minimalizálni, illetve
kiaknázni.
A cikk szerzője a Vállalkozás-online.hu internetes magazin. A portálon a hasznos
olvasnivaló mellett több online szolgáltatással és letöltési lehetőséggel állnak az
olvasók rendelkezésére.
Forrás:
Netpreneur.hu - e-Tartalom